Nadia - a 3.

Június 21-én, némi izgalom után megérkezett hozzánk Nadia, a 3. ideiglenesem.  Réka barátnőm azt mondta, a 20. kutyánál már fel sem veszem......az elengedés nehézségeit :-)  Így aztán sürgetem, hogy minél hamarabb elérjem a 20-at........mielőtt belepusztulok :-)))

Nadiát Szombathelyről érkezett a Fekete István menhelyről. 9 hónapos Magyar Vizsla lányka. Rövidke élete nem volt felhőtlen. Drótos vizsla alomba született......de ő nem drótos, így "selejtes"-nek tekintendő a tenyésztő részéről. Ezért aztán örökbe adta valakinek. Egy vadásznak....Akinél egy hónapot sem töltött, és visszaadta.  Illetve, mindez a menhelyen keresztül történt. Nem tudom, szegénykémnek mi lehetett a bűne, mert egy tüneményes kutyus.

Nos, Szombathelyen várta, hogy felhozzák Budapestre, hozzám. Akkor már tudtuk, hogy én leszek az ideiglenese. De nem akart összejönni a dolog. Először nem fért be a fuvaros autójába, egy hét múlva elromlott az autó....:-( Én viszont készültem a Balatonhoz, így egyre aggasztóbb volt, hogyan jut el hozzám a kutyus úgy, hogy még egy állatorvosi látogatás is beleférjen. Ekkor kértek segítséget a lányok a FB-on, hogy valaki hozza fel Bp-re. És képzeljétek, akadt jelentkező! Bevallom, én magam sem bíztam ebben, hogy léteznek olyan emberek, akik ismeretlenül felajánlják, hogy egy idegen kutyát betesznek az autójukba és elhozzák egészen házig. DE léteznek!! Kata, a kedves , kutyaszerető fiatal lány felvállalta ezt, és csütörtök délután megérkeztek hozzánk.  Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy milyen hálás vagyok érte! Azóta is tartjuk a kapcsolatot vele, és boldog vagyok, hogy megismertem. Az utóbbi fél évben hihetetlen értékes kapcsolatokkal lettem gazdagabb, és ez nagyon-nagyon jó....

Nadia rettenetesen félt. Amint beengedtük az udvarra, azonnal elmenekült a kert leghátsó sarkába, a legsötétebb bokor alá......Megközelíteni sem tudtuk, mert "menekült" tovább..... Bevallom, én még ilyen esettel nem találkoztam. Igaz, ő a 4. mentett kutya ( Zeusz is az) az életemben, szóval nincs nagy tapasztalatom, de döbbenetes volt......Természetes, hogy azonnal arra gondolt az ember, hogy mit tettek vele, amiért ennyire bizalmatlan és ennyire fél.....
A kicsi fiaimnak sikerült lassan megközelíteni, és Kata is meg tudta simogatni búcsúzóul.....Aztán ott maradt velünk. Mit mondjak, az első nap nagyon vicces volt......vagy inkább elkeserítő...:-(   Menekült előlünk. Semmit nem fogadott el. Zeusszal ugyan ismerkedett, de csak módjával. A hangját sem hallottuk......( napokkal később hallottuk csak ugatni)    Késő délután evett egy keveset, főtt ételt, amit éjjel sikeresen ki is hányt :-(
Mondanom sem kell, alig tudták a fiúk megfogni, hogy éjszakára bevigyük a házba. A kapun többször megpróbált kiszökni....egyszer sikerült is neki. :-)  Viszont szívesen elment sétálni.

Az első éjszaka zűrös volt. Egyfolytában járkált, nem akart lefeküdni.....
Másnap utaztunk, de előtte még átvittem állatorvoshoz. Nagyon szépen, türelmesen viselkedett, de nagyon félt, remegett....Azt hittem, ott "összemelegszünk", hiszen érezhette, hogy mennyire szeretem és vigyázok rá. De ez még kevés volt neki....
Megérkeztünk a Balatonhoz, és első dolga a kert végében a mogyoró bokor legmélyének "felderítése" volt. Oda fészkelte be magát, és ki nem lehetett csalni onnan, még ennivalóval sem.

Aztán éltük az életünket, és egyszer-egyszer azt vettük észre, hogy kiszalad, megközelít minket, de már fut is vissza a "biztonságba"......:-)   Hagytuk. Időre volt szüksége. Az egyetlen dolog, amivel elő lehetett csalni, a póráz volt :-)  Az, hogy mennek sétálni.....

Napok teltek el, amiket úgy tudok jellemezni, hogy "egyre közelebb" :-)   Kezdtük elnyerni a bizalmát. Kezdte elhinni, hogy ezek a kezek már nem bántják, hanem enni adnak neki és simizni szeretnék.....

Egyre gyakrabban odajött hozzánk, egyre jobban eszik....Többynire tápot adok neki, mert a csirkét egy másik alkalommal is kihányta, és azt hiszem, nem is ismeri, mert nem nagyon akarja elfogadni....Tegnap főztem neki külön rizst és zöldséget, és egy darab far-hátat rátettem. Megette, és benne maradt.....Ma már reggelizett tápot, ebédre próbálok megint egy kis főtt ételt.

Ma szerda van. Már nem bújik el. Itt heverészik előttem a teraszon Zeusszal. Napoznak :-)
Már nem menekül, ha a kezünket nyújtjuk felé......Már sír, ha elmegyünk itthonról, és ketten maradnak Zeusszal :-) Már úgy alszanak éjjel, hogy összebújnak. Már bejön a szobámba és megnyalogatja a lábamat, ha kilóg a takaró alól :-)   Sínen vagyunk!  Újra tud bízni az emberben! Elhiszi, hogy szeretik őt!!!!

Nem tudom, mi lehetett a bűne....Semmi rosszat nem csinál. Napközben is nyugodt, sokat heverészik. Imád botokat rágcsálni.  Persze, néha hatalmas hancúrt levágnak Zeusszal, de hát ez teljesen természetes. Nadia még csak 9 hónapos! Gyerek! Természetes, hogy játszani kell vele. De szót fogad. És amikor éjjel egy órakor (vagy hajnal 4-kor) támad kedvük birkózni a nappaliban, és én erre ébredek, és morcosan rájuk szólok, hogy elég, helyedre!!.....akkor szó nélkül visszafekszik.....és alszunk tovább.:-)

Nagyon szeretném, ha olyan családja lenne neki, akik nagyon szeretik őt, mert igazán csodálatos kis lény.

Mutatok néhány fotót, és most utol értem magam. Megpróbálom folyamatosan dokumentálni az eseményeket.

Igazad van Ildi, én sem bírom ezt érzelmileg. De csinálom, mert már benne vagyok nyakig. Innen már nincs visszaút, azt hiszem. Ő már a 3., akinek esélyt adok az életre....  Lehetne persze azt mondani, hogy csinálja más....Szerintem ez senkinek sem könnyű. Mindenki szenved az elengedéskor. Hiszen ha nem szeretnénk a kutyákat, nem is vállalnánk ezt.
Túléltem a Mandula és Jana elengedését, túl fogom élni a Nadia-ét is. És ahogy Áron fiam mondta,a kutyusok  is túlélik.........Esélyt kapnak egy szép, boldog kutyaéletre :-)