2013. július 19., péntek

Bambusszal az élet :-)

Nos, vasárnap visszajöttünk a Balatonhoz a 4 fiúval, 3 kutyával :-)
Jól vagyunk. Böske ugyan kedd reggel megharapta Bambusz orrát, mert szegénykém bemerészkedett reggel a fiúk szobájába. :-(  Kíváncsi volt. De rosszkor tette, mert Böske éppen Tomi ágyában feküdt és a veszélyt észlelve azonnal nekiugrott a kicsinek :-(  Jól megszidtam és igyekeztem nem szeretgetni egy darabig. Azóta csend van. Még az is előfordul, hogy egymás mellett fekszenek a szivacson. Viszont nem merem őket egyedül hagyni, ha mind elmegyünk fürödni, akkor Böske a házban marad bezárva. Azért ő, mert nem tesz kárt semmiben, és amúgy is szívesen heverészik idebent.

Bambusz jó kislány. Szót fogad, és csak néha ás a kertben :-) De ha rászólunk, abbahagyja. Egyre
szebben sétál pórázon, gyakoroljuk. Azt hiszem, hallgat már a nevére, de a "gyere ide" felszólításra mindenképpen. Nagyon rosszul eszik. Illetve alig eszik valamit. Csak csipeget. Nem tudom, min élt, de leginkább a kenyeret eszi meg. A zöldségegek nem, a rizst nem, a száraz tápot sem. Ma az embereknek készült lasagne-ből kapott  ( Istenem, Bercikém mennyire imádta!!!  Ez volt halála előtti napon az utolsó vacsija is, annyira szerettem volna kedveskedni neki ), és azt sem ette meg . Kinyalogatta a husit, a szaftot, de a tészta maradt. Szerintem szemmel láthatóan fogyott, mióta nálunk van. Ez elég durva. Volt már olyan kutyám, aki nem ismerte a házi kosztot, de 2-3 nap után már imádta. De ilyen, aki ennyire semmit sem szeret, még nem.

A másik kellemetlen dolog, hogy imádja a cipőket, papucsokat :-(  Na nem hordani,......megenni!! Két pár papucs ( Tomié és az enyém), és két pár könnyű, nyári cipőm látta kárát eddig :-(  Na jó, az egyik cipőért nem nagy kár, mert ugyis kicsi volt, és csak a kertben tudtam rövid ideig viselni, oda meg így is jó. De a másik egy vászon cipő volt, amit viszont nagyon szerettem....  Olyan hihetetlen szemtelenséggel teszi mindezt, hogy képes észrevétlenül a mellettem heverő cipőt a szájába venni és elosonni vele....Szóval, pakolni kell, eldugdosni előle.

Nem szeret sokáig aludni. Minden reggel fél 7-kor közli, hogy ő bizony kialudta magát :-(  Ezt rosszul viselem, különösen itt a Balatonnál. Ilyenkor kinyitom résnyire az ajtót, hogy ők ki-be tudjanak közlekedni, és még visszafekszem kicsit szundikálni :-)

Ettől eltekintve nagyon cuki kutyuska, semmi baj nincs vele, tényleg.
Zeusszal hatalmasakat játszanak, birkóznak.  A kertben is imád futkározni, és vadászik a pillangókra :-(  Az orra mindig a földön van, azt hiszem, remek vadászkutya lenne belőle.



Úton a Balatonhoz. A lábamnál ült......eleinte...


.....majd szép lassan felmászott az ölembe :-)
De legalább nyugodtan ült, és nem taposott meg, mint Rozsdi.



Első közös séta a Balatonnál.


Ő is ölben ülő vizsla :-))

Böskével :-)  Jó nagy az a párna, de azért kicsit feszült voltam....:-)


Na, megyünk sétálni?

 Játééééék....




Meleg van.....jó az árnyékban, hideg kövön feküdni :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése